Posts Tagged ‘Új Család’

Márciusi kezdéssel keresünk Au pairt/Bentlakásos bébiszittert magyar-angol családhoz, Sawbridgeworth-be ( Stansted reptér és London közelébe )


2018/01/05

Ennél a kedves családunknál egy 2 éves kislány, Isabelle lenne a gondjaidra bízva.  Anyuka magyar, apuka pedig angol származású. A család hamarosan új otthonába költözik, és ezzel egy időben keresi első au pairét is, aki minimum 1 évet velük szeretne majd maradni.
Az Au pair feladata lesz a kislányt hétköznaponként bölcsödébe vinni, és délutánonként érte menni.
( a bölcsi gyalog távolságra van az otthonuktól, tehát jogosítvány nem szükséges )
Miután hazaértetek, játszani vele, vacsorát készíteni, amíg a szülők 18:00 óra körül megérkeznek a munkából. A köztes időben a délelőtt folyamán könnyű házimunka elvégzése, és természetesen kihasználva a szabadidőt, lehetőség lesz nyelviskolába járásra is.

A munkaidő 35 óra hetente, amiért külön szoba, saját fürdőszoba, teljes ellátás, 4 hét fizetett szabadság és heti 100 font zsebpénz jár. A hétvégék szabadok!
A család egy kedves, jó humorú, nem dohányzó leányzót keres, akinek van már némi tapasztalata a bébiszitterkedés területén.
Amennyiben szereted a gyerekeket, van egy alap/közép angol nyelvtudásod és érdekel ez a nagyszerű lehetőség, akkor keress minket bizalommal további részletekért.
JELENTKEZÉS E-mail-ben: gaupairUK@gmail.com

happy-girl-in-leaves-750x500

Share This:

Angliai Au pair munka, kiemelkedő zsebpénz!


2017/04/06

Azonnali kezdéssel keresünk Au pairt/Bentlakásos bébiszittert kedves angol családhoz, vidékre 6-12 hónapra!

A családban egy 3 éves kislány és 3 hónapos baba van. Vidéken laknak, gyönyörű környezetben, távol a nagyváros zajától, de természetesen van lehetőség akár Londonba is eljutni, ami 45 perc távolságra van a birtokuktól.
Az Au pair feladata lesz a nagyobbik gyereket reggel óvodába vinni ( heti 3x ), majd délután érte menni, besegíteni kicsit a házimunkába, a baba körüli teendőkbe az anyukának, aki jelenleg otthon van.

Takarítónő jár a családhoz hetente 2 szer.

Jogosítvány előny, de nem feltétel.

A munkaidő 40 óra hetente, amiért külön szoba, fürdőszoba, teljes ellátás és havi 700 font (havi kb.: 250.000 Ft) zsebpénz jár.
Amennyiben van egy magabiztos angol nyelvtudásod és érdekel ez a lehetőség, akkor keress minket bizalommal!
JELENTKEZÉS E-mail-ben: gaupairUK@gmail.com

Au pair

Share This:

Nagyszerű lehetőség Dél-Angliában, kiemelkedő zsebpénz!


2017/03/15

Áprilisi kezdéssel keresünk Au pairt/Bentlakásos bébiszittert kedves angol családhoz Newbury melletti birtokra 12 hónapra!

A családban egy 3 éves kislány és 7 hónapos kisbaba van. Vidéken laknak, gyönyörű környezetben, éppen ezért jogosítvánnyal rendelkező, au pairt keresnek, és természetesen szívesen adnak vezetési órákat a jelentkezőnek.

Az au pair feladata lesz a nagyobbik gyereket reggel óvodába, vinni ( heti 3x ) majd délután érte menni,

Besegíteni kicsit a házimunkába, a baba körüli teendőkbe az anyukának, aki jelenleg otthon van.

Takarítónő jár a családhoz hetente 2x, de ha az au pair több pénzt akar keresni, átveheti ezt a munkát is.

A munkaidő 35 óra hetente, amiért külön szoba, fürdőszoba, teljes ellátás és heti 130 font (havi kb.: 200.000 Ft) zsebpénz jár. A zsebpénz összege emelkedhet, megbeszélés szerint.

Amennyiben van egy magabiztos (leginkább a megértés számít) angol nyelvtudásod és érdekel ez a lehetőség, akkor keress minket bizalommal!

JELENTKEZÉS E-mail-ben: gaupairUK@gmail.com

d4086102f12283ff74fc2720a14a975a

Share This:

Februári kezdéssel keresünk Au pairt/Bentlakásos bébiszittert kedves angol családunkhoz Londonba, 6 hónapra! FIÚK jelentkezését is várjuk!


2017/01/19

A család Baxendale-ben lakik, London északi részén. Két kisfiú lenne a gondjaira bízva, akik 4 és 10 évesek.

Az au pair feladata lesz a gyerekeket reggel iskolába kísérni, majd délután értük menni, és 18:30-ig foglalkozni velük, amíg a szülők hazaérnek a munkából.
Besegíteni kicsit a házimunkába, rendet rakni a gyerekek után. Takarítónő jár a családhoz havonta egyszer.
Rengeteg szabadideje lesz az au pairnek, annak ajánljuk ezt a munkát elsősorban, aki mindenképpen szeretne nyelviskolába járni, és felfedezni Londont. Hétvégék szintén szabadok.

A munkaidő 25 óra hetente, amiért külön szoba, teljes ellátás és heti 80 font zsebpénz jár.

Amennyiben van egy közepes/jó angol nyelvtudásod és érdekel ez a lehetőség, akkor keress minket bizalommal!
JELENTKEZÉS E-mail-ben: gaupairUK@gmail.com

mu_k

Share This:

Egy kedves német családhoz keresünk au-pairt/bébiszittert Hamburgba, januári kezdéssel, 12 hónapra.


2017/01/09

A család fiúk jelentkezését is várja!

A családban 4 gyerkőc van: 7 éves kislány, 5-3 és 2 éves fiúk. A feladatod elvinni reggel a kicsiket oviba, rendet tenni a konyhában és a gyerekszobákban. Ezután a délelőttöd és a kora délutánod szabad. Ekkor tudsz többek között nyelvsuliba is járni. Délután fél 4-kor kell a gyerekeket elhoznod az oviból. A délután nagy részében az anyukával együtt vagytok a gyerekekkel, segítesz a gyerekek körüli teendőkben: sportra, barátokhoz elkísérni őket, játszani velük, barkácsolni, festeni, biciklizni. A házimunkában egy keveset kell segíteni.

A munkaidő 30 óra hetente. A külön szoba, teljes ellátás, betegbiztosítás mellé 260 EUR zsebpénz  + 50 EUR nyelviskolai hozzájárulás jár havonta.

Amennyiben 18-26 közötti vagy, szereted a gyerekeket és van egy minimális német nyelvtudásod, akkor keress minket bizalommal!

JELENTKEZÉS: gaupair@gmail.com

ham_4

Share This:

Januári kezdéssel keresünk Au-pairt / Bébiszittert Heilbronnba 12 hónapra


2016/12/09

Egy kedves németül beszélő Heilbronnban élő francia-török családhoz keresünk Au-pairt. 3 gyerkőc van a családban: 4 és 5 éves fiúk, 3 éves kislány. A fő feladatod segíteni a gyerekek körüli teendőkben és egy kevés házimunka: reggeli készülődés, elvinni őket oviba, délután értük menni, játszani és foglalkozni velük, kisebb étkezéseket előkészíteni, gyerekszobában rendet tenni, porszívózni. A gyerekek szeretnek barkácsolni, úszni és a szabadban lenni. A családhoz tartozik még két macska is.

A munkaidő 30 óra hetente. A külön szoba, teljes ellátás, betegbiztosítás mellé 260 EUR zsebpénz  + 50 EUR nyelviskolai hozzájárulás jár havonta.

Amennyiben 18-26 közötti vagy, szereted a gyerekeket és van egy minimális német nyelvtudásod, akkor keress minket bizalommal!

JELENTKEZÉS: gaupair@gmail.com

y_hb

Share This:

Januári kezdéssel keresünk Au pairt/bentlakásos bébiszittert kedves angol családunkhoz Londonba 7 hónapra!


2016/12/07

A családban egy 7 éves kisfiú és egy 2 éves kislány, és két kutyus is van. A legtöbb időt a kislyánnyal kéne tölteni, a fiú a hétköznapokban estig külön foglalkozásokra jár.

Az au pair feladata lenne bölcsibe vinni a kicsit, délután érte menni, játszani vele, és segédkezni az esti fürdetésnél.

A család egy kedves, és nagyon türelmes au pairt keres a gyerekek mellé.

Jogosítvány nem szükséges, természetesen nyelviskolába járásra is van lehetőség heti két alkalommal. Mivel a család Fulham-be lakik, London egyik központi részén, így a közelben minden megtalálható és könnyen, gyorsan elérhető.

A házimunkába csak egy keveset kell besegíteni, mivel heti két alkalommal takarítónő jár a családhoz.

A munkaidő 35 óra hetente, amiért külön szoba, teljes ellátás, és heti 100 font zsebpénz jár.

Amennyiben szereted a gyerekeket és van egy alap angol nyelvtudásod, akkor keress minket bizalommal!

JELENTKEZÉS E-mail-ben: gaupairUK@gmail.com

legujabb

Share This:

Londoni családunkhoz keresünk Au-pairt/ Bébiszittert Januári kezdéssel!


2016/12/07

A családban 2 gyerkőc van: 7 éves kisfiú és 11 éves kislány. A családhoz még egy Labrador kutyus is tartozik, akinek bejárása van a házba.
Feladatok: Elvinni és elhozni a gyerekeket az iskolába/ból és a suli utáni elfoglaltságokra/ról. Felügyelni őket, hogy legyen kész a házijuk másnapra. Segíteni a gyerekeknek rendben tartani a gyermekszobát.
Besegítni a házimunkába: mosás, vasalás, rendtartás.
Gyerekeknek egyszerűbb ételek készítése. Esti gyermekfelügyelet 1-2 alkalommal hetente. A család kutyusát sétálni vinni.
A család szívesen tölti az idejét a szabadban. Szeretnek sportolni: futnak, úsznak, teniszeznek.
A szülők indiai származásúak, de már 16 éve Londonban élnek és a gyerekek is már itt születtek.
Egy megbízható, vidám, rendszerető jelentkezőt várnak, aki szereti kutyákat is.
A család szeretné, ha családtagként élnél majd náluk, ők is támogatni fognak téged minden egyéb tervedben.

A munkaidő 35 óra hetente, amiért külön szoba, teljes ellátás, és heti 120 font zsebpénz jár.

Amennyiben szereted a gyerekeket és van egy alap angol nyelvtudásod, akkor keress minket bizalommal!

JELENTKEZÉS E-mail-ben: gaupairUK@gmail.com

Boy resting on his dog, reading a book

Share This:

Müncheni családhoz keresünk Au-pairt / Bébiszittert januári kezdéssel, 12 hónapra (zsebpénz: 300 EUR)


2016/11/30

A család München belvárosában lakik. 3 gyerkőc van a családban: 3 éves kislány, 6 és 8 éves kisfiúk. A feladataid: segíteni a reggeli készülődésben, alkalmanként elvinni a kislányt oviba, délután a fiúkat az iskolabusztól elhozni, játszani velük, a vacsorát előkészíteni, alkalmanként a gyerekeket sportra vinni. Egy kevés házimunkát kell végezni: rendet tenni a gyerekek szobájában és a konyhában. A családhoz takarítőnő jár. Volt már Au-pair a családnál, jó tapasztalatokkal.

A munkaidő 30 óra hetente. A külön szoba, teljes ellátás, betegbiztosítás mellé 300 EUR zsebpénz + 50 EUR nyelviskolai hozzájárulás jár havonta.

Amennyiben 18-26 közötti vagy, szereted a gyerekeket és van egy minimális német nyelvtudásod, akkor keress minket bizalommal!

JELENTKEZÉS: gaupair@gmail.com

B3FB0K Three young children playing outdoors smiling

Share This:

Novemberi kezdéssel keresünk Au-pairt/Bébiszittert Németországba két gyerkőc mellé, 12 hónapra


2016/11/16

A család Közép-Németországban, Kasseltől 40 km-re lakik, egy kisvárosban. Két gyerkőc lenne a gondjaidra bízva: 5 éves kisfiú és 7 éves kislány. A feladatod segíteni a reggeli készülődésben, elvinni a gyerekeket oviba és suliba, délután értük menni, játszani velük, és egy kevés házimunkát végezni. A család szeretné, ha családtagként éreznéd magad náluk. Szeretnek a kertben lenni, főzni és játszani a gyerekekkel.

A munkaidő 30 óra hetente. A külön szoba, teljes ellátás, betegbiztosítás mellé 260 EUR zsebpénz + 50 EUR nyelviskolai hozzájárulás jár havonta.

Amennyiben 18-26 közötti vagy, szereted a gyerekeket és van egy minimális német nyelvtudásod, akkor keress minket bizalommal!

JELENTKEZÉS: gaupair@gmail.com

madchen_p

Share This: